Távolsági fegyverek

Kézi távolsági fegyverek

Hajítófegyverek:

-Parittya: A centrifugális erőn alapuló egyszerű fegyver. Egy bőrlapból és két kötélből áll, amik a bőrlap szemközti oldalaira vannak erősítve. A lövés során a bőrlapba helyezett követ a két kötéllel a harcos a feje felett megforgatta, és a megfelelő pillanatba az egyik kötelet elengedte és a kő kirepült. A középkorban néha még használták ólomlövedékek kilövésére.

Volt olyan változata amivel nyilakat lőttek ki.

A nyélre erősített változattal nehezebb köveket vagy ólom golyókat hajítottak.

-Atlatl: Az őskor óta használt hajítófegyver különösen dél amerikában volt elterjedt. Egy vékony nyílvessző szerű tollazott dárdából és egy hajítófából áll. A hajítófa megnöveli a kar hosszát és messzebbre lehet dobni vele a dárdát mint kézzel.

-Kelevéz: Más néven hajítódárda.
Kb. 1,5 m hosszú fanyél, apró, levél alakú fémheggyel. Lóról és gyalogosan is használták. Egy harcos többet is vitt magával belőle.

A római legionáriusok jellegzetes hajítófegyvere.

Fa nyélre erősített vasrúdból állt. A nyél kb 1,5, a vasrúd 0,5-1 méter hosszúságú A rúd hegye háromszögletű volt, hogy nehezebb legyen kihúzni a felnyársalt testből. Áthatolt a páncélon, a pajzson. A nyél alsó végét is hegyesre alakították, így le lehetett szúrni a földbe. A nyél és a rúd találkozásánál gyakran csak egy fa csappal rögzítették a vasrudat a nyélbe, ami a becsapódásnál eltört és nem lehetett visszadobni. Néha rúdnak csak a hegyét edzették keményre, a szára lágy maradt, ami a becsapódáskor elgörbült, az eredmény ugyanaz a pilumot nem lehetett visszadobni. Egy római légionárius 2 pilumot vitt magával. A közelharc megkezdése előtt kb. 20 méterről egyszerre hajították az ellenségre a pillumokat.

-Plumbata: Egy nagy dartshoz hasonlító római hajítófegyver.

-Csatacsillag: Középkorban Kedvelt fegyver.Két egymásra merőlegesen összeszegecselt kihegyezett végű acéllemezből áll, vagy egy anyagból kovácsolták, néha kereszt formájú volt. Nagy mérete miatt komoly sérülést okozott a páncélt is átüthette.

-Chakram: Indiában használták. Egy külső felén kiélezett frizbi szerű körgyűrű. Az indiai harcosok a nyakukba akasztva hordták pontos találat esetén végtagok levágására is képes volt.

-Dobócsillagok: Változatos formájú csillag alakú hajítófegyver, lehet 3 tól 7-8 ágú is. A nindzsák egyik híres fegyvere.

-Dobókések: Nagyon sok féle típusa létezik, amit most nem részletezek. Majdnem minden kultúrában előfordult valamilyen formában.

-Hajító balták,szekercék: Az egykezes harci baltákat általában úgy alakították ki hogy hajításra is alkalmasak legyenek. Vikingek egyik kedvenc fegyvere. Indián változata a tomahawk.

---

Íjak:

-Visszacsapó íj: Az ázsiai népek használták. Legújabb kutatások alapján a szkíták találmánya. Honfoglaló őseink is ilyen íjakat használtak, ezeknek az íjaknak az akkoriban nyugat-európában használt íjaknál a lőtávolsága kétszer, egyes becslések szerint akár háromszor nagyobb volt. Fő részei: markolat, hajló karok, és a szarvak (az íj végei). A markolatot és a szarvakat keményfából, csontból vagy agancsból készítették. A hajló karokat puhafából készítették a külső részére marha ínt, a belsőre szarut ragasztottak. Az íj húrját állati inakból vagy bélből sodorták. Nyugalmi állapotban az íj ellentétes irányba görbül. A felajzás során nyeri el jellegzetes alakját, ezért nevezik visszacsapó íjnak. Ezek az íjak felajzva sokkal több energiát tárolnak (feszesebbek) mint a botíjak.  Az íjakat a harcosok tegezben vagy készenléti tegezben (felajzva) tartották.

Egyes népeknél az íjak formája mérete és anyaga változó volt.

-római íjak: A császárság korában a rómaiak is bevetettek íjászokat, akik visszacsapó íjakat használtak.

-hun íjak: Aszimmetrikus formájú a markolat alatti rész rövidebb, mint a markolat feletti, így lóról könnyebb volt használni.

-magyar íjak: Szimmetrikus, leajzva közepesen "C" alakú íjak.

-avar íjak: hasonlóak a magyar íjakhoz

-mongol íjak: Kis szarvakkal ellátott visszacsapó íjak. A szarvak alaphelyzetben felajzva meredeken előre állnak, a szarvak tövénél általában húrzsámoly található amire felfekszik az ideg, ellentétben a magyar íjaknál az ideg nem ér a szarvak tövéhez .

-török íjak: nagyon kisméretű, leajzva nagyon erősen "C" alakú íjak. Felajzás előtt néha melegíteni kellet az íjat. A kis méret miatt kizárólag íjászgyűrűvel haszmálhatók.

-hosszú íj, vagy botíj: Nyugat Európában használták, legismertebbek az angol íjak. 180-200  cm hosszú. Anyaga rendszerint valamilyen rugalmas, a rendszeres hajlító igénybevételt jól tűrő fa, például a tiszafa. Nagy mérete miatt kizárólag gyalogos használatra volt alkalmas. Leajzva egyenes ezért nevezik botíjnak. Teljesítménye azonos húzóerő mellett elmaradt a visszacsapó íjakétól. Leghíresebb használói a középkori angol íjászok. Nem voltak ritkák a 100 fontnál is erősebb hosszú íjak.

-Japán íjak Jumi: Több mint 2 méter hosszú, erősen aszimmetrikus íjak. A szamurájok csatákban gyakran használták lóhátról és gyalogosan is, nagy pontossággal tudtak lőni vele. Főleg bambuszbó készültek lombosfa rétegekkel összeragasztva

A mai japán íjászat (kyudo) már inkább a meditációhoz áll közelebb mint a lövészethez.

---

Számszeríjak (nyílpuskák):

Számszeríjak európában:

Ókor:

-Gastraphetes számszeríj: Az ókori görögországba használták i.e. 5.századtól. Egyes források szerint Nagy Sándor seregében is használták.

Működése: Egy hagyományos vagy annál kicsit erősebb íjat szereltek egy váz szerkezetre. A váz középső része amire a vesszőt kell helyezni előre hátra mozgatható volt a kioldó szerkezettel együtt. Hasonlóan a ballistához. A középső rész előrecsúsztatásakor az ideg beakad a kioldóba. Az íjász ilyenkor a földre teszi a fegyver elejét és ránehezkedik, ettől felhúzódik az íj. A fegyverrel csípőből lőttek hashoz szorítva azt.

-Római számszeríj arcuballista: A késő római birodalomban használták. Egyszerű felépítésű számszeríj négyszögletes testtel, hengeres markolattal.  Egy kézzel akár  lóhátról is lehetett vele lőni.  Segédeszköz nélkül is fel lehetett húzni.

Középkor:

A középkorban igen kedvelt fegyver. Első ábrázolásai már a IV. századból ismeretesek. Anyaga kezdetben megegyezett a közönséges íjéval. Később egymásra helyezett acélszalagokból készítették ívüket. Az íjjal ugyanannyi idő alatt 4-5-ször több lövést lehetett leadni, mint a számszeríjjal. Nagyobb lőtávolsága, átütő ereje, pontosabb célzó képessége miatt azonban mégis elterjedt, hiába tiltotta pápai átok ennek a veszedelmes fegyvernek a használatát. További előnye az volt az íjjal szemben hogy a számszeríj használatához nem kellett több hónap vagy év gyakorlat mint az íjászoknak. Gyors kiképzés után bárki tudott lőni velük.

Az erősebb számszeríjakat csak külön felhúzó szerkezettel lehetett felhúzni.

Középkori számszeríjak felhúzása:

felső kép balról jobbra: derékszíjról lelógó felhúzó kampó ez lehetett direkt vagy felező áttételes, csiga áttételes csörlő (windlass), fogasléces csörlő (cranequin), felhúzókar (kecskeláb)

"tolós" felhúzókar (ezt is nevezik néha kecskelábnak ). 

A gyengébb számszeríjakat kézzel is fel lehetett húzni, a közepesen erőseket felhúzó kampóval iletve felhúzókarral, és a legerősebbeket csörlős felhúzókkal lehetett megfeszíteni.  A középkorban készítettek 500, 1000 sőt 1200 font húzóerejű szűmszeríjakat is.

Különleges beépített felhúzószerkezettel ellátott középkori nyílpuskák: Olyan adatokat nem találtam hogy bármelyiket használták e valamelyik csatában vagy egyáltalán megépítették e. Mindegyikből létezik működő replika.

-loeffelholz codex ben szereplő számszeríj 1505 ből:

-Leonardo Da Vindhi számszeríja (Codex Atlanticus):

Európán kívül:

Ókor:

-Kínai bronzkori számszeríj:Ie. 7-5.századtól használták. Egy kisebb méretű hagyományos íjat szereltek egy puskatusra. A fegyver bronzból készült kioldó szerkezettel volt felszerelve, és a mai modern fegyverekhez hasonló pisztolymarkolattal látták el. További hasonlóság a modern fegyverekhez hogy az alkatrészei csereszavatosak voltak, ezt a lőfegyvereknél is csak az 1800 as években tudtak megoldani. Ez a fegyver jócskán megelőzte a korát.

-Kínai ismétlő nyílpuska: Kínában kb. ie.200 tól egészen a 19. századig használták. Több típusa létezett. Főleg ostromoknál városi harcoknál használták.

Müködési elve: A tárat amiben akár 10 vagy több vessző is lehetett egy kar segítségével előre-hátra mozgatták. Amikor a tárat előre tolták a tár végén kialakított rész beakadt az idegbe. A kar hátrahúzásakor hátrafelé mozdult el a tár megfeszítve az ideget. A végpont elérésekor a fegyver automatikusan elsült, és kezdődhetett előről a folyamat. Mivel az ideget nem lehetett megfeszítve tartani nem igazán lehetett pontos lövéseket leadni vele, csípőből tüzeltek vele.

Tüzérségi fegyverek, ostromgépek

-római tüzérségi fegyverek:

-skorpió: Kötéltorzió segítségével nagy nyilakat lehetett kilőni vele. Hatalmas számszeríjhoz hasonlóan működik. A merev karokat hátrafeszítik, az energiát pedig két függőlegesen összesodort kötél vagy ínköteg tárolja. A húr kiengedésekor 350 méternél is távolabbra lövi ki a nyilat, elképesztő sebességgel. Képes volt átlőni a páncélt, és a pajzsokat.

-ballista: Működését tekintve megegyezik a skorpióval csak nagyobb, dárdákat vagy kőgolyókat lőtt ki akár 450 méteres távolságra.

-Onager: Ez a gép is a kötéltorzió elvén működik. Az energiát egy darab vízszintesen elhelyezett kötélsodrony biztosítja. Ez a kötélsodrony mozgatta a vetőkart, aminek a végén parittya vagy kanál alakú végződése volt. Mintegy 20 kilogrammos köveket hajított el 300 méteres távolságra.

  

-középkori tüzérségi fegyverek:

-Trebuchet: Az ostromgépek királya. Gigantikus csodákat építettek belőlük. Itt az energiát a vetőkarnak a másik végére függesztett súlyok gravitációja adta. Akár mázsás követ is képesek voltak komoly távolságra dobni. Rendkívül pontosan lehetett kalibrálni őket. Egy darabig az ágyúk mellett is használták. Néha az ágyúk mellett biológiai hadviselésre használtak hajítógépeket, pestises holttesteket,állat tetemeket lőttek be velük az ellenséges várakba.